DISCLAIMER:

Ez a blog nem kap formázást meg képeket, amíg nem döntöttem el, hogy mi legyen a sorsa.

Ha elolvasod, örülök neki és szívesen látlak, képeket augusztus 25-én fogok berakni, előbb biztosan nem. 

Na, jöjjenek az izgalmas részletek!

Egy héttel a kezdés után ritka kellemetlen napra ébredtem (fél óra késéssel) és ezt toltam magam előtt egész nap, olyannyira, hogy még az F&M-be is tíz perc késéssel estem be.

Az edzés

Nehéz volt ma, mert nagyon nehezen higgadtam le eléggé, az első negyed órában még bennem volt az egész napnyi futkosás - illetve az sem segített, hogy utcai gatyában és vékony pántos melltartóban edzettem, miután az előbbit nem volt időm átvenni, az utóbbit meg visszavettem, mivel a sportmelltartóm szétszakadt. #firstworldproblems

Amit nagyon élvezek az edzésekben, hogy egyre nő az uralmam a saját testem fölött, jobban kontrollálom a mozdulataimat. A mai TRX, gumikötél, fal nagyon fájós volt, de valahogy pont ez lendített át a kisebb holtponton, ami csütörtökön kezdődött.

A holtpont

A mérleg. Ugye kezdéskor 166 kilót írtam, most 162-164 körül mozog.

Keveslem, tudom, hogy nem kéne. Csak azért baromi nehéz türelmesnek lenni. Biztos ismeri mindenki, aki sokadjára ugrik neki az életmódváltásnak azt, hogy eltelik 1-2 hét, és a kezdeti nagy motivációs bomba elszáll, újra visszatér egy kis nasi itt, egy kis nasi ott, aztán szépen lassan elúsznak az edzések, és a bűntudatot még több kajába fojtjuk.

Ebbe a hangulatba csúsztam bele tegnap, csakhogy szerencsére azért bennem volt az, ami talán korábban hiányzott, hogy mennyire jól esnek a konditermi edzéseink Gáborral - ezt pedig hülye lennék feladni. 

Anyukám, a legnagyobb szurkolóm, pedig eljön velem úszni, még ha holnapra olyan izomlázam is lesz, hogy nem működik majd a karom.

Egy holtpontot túléltünk.