Ugyan ma nincs edzésem, mégis ez volt talán a legnehezebb nap, amióta elkezdtem.

Nem sokat írok a táplálkozásról, ám ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkoztatna nagyon is. Miután kis túlzással egész életemben gondok voltak az étkezési szokásaimmal, nem árulok el nagy titkot, hogy elsősorban ennyire elhízni is azért sikerült, mert agyatlanul sokat ettem. Napi 4-5 ezer kalóriákat nem lehet büntetlenül megenni.

Huszonöt év rossz szokását nem lehet ilyen gyorsan kinőni, úgyhogy ma végig azon csatáztam magammal, hogy munka után ne forduljak be az első boltba egy chips-csoki kombóért csak azért, mert fáradt vagyok és elég nyűgös.

Ezt a harcot ma megnyertem, de a háborúnak még messze nincs vége, ez egy olyan démon, ami máskor is elő fog kerülni. Nem szeretnék tanácsokat osztogatni, de ha más kövér emberben is hasonlóan játszódik ez le, mint bennem, akkor tudd, hogy nem a világ vége, ha valamit nem eszel meg. Semmiről sem maradsz le, az étel csak egy eszköz, nem a cél.

Az első két hét

Május 25. óta eltelt két teljes hét, az edzés a szerelmem lett, míg a mérleg volt a legnagyobb ellenségem. Az első bejegyzésben 166 kilót írtam, most a mérleg 155 és 163 közt mozog, ezért egyáltalán nem bízok benne.

Vennem kell egy mérőszalagot, mert tudni akarom a számokat. Bár most azzal mérem magamat, hogy a Forever21-ból berendelt cuccokat próbálgatom, amelyek hónapok óta először újra kezdenek feljönni rám.