anno, mikor belevágtam ebbe a blogba, bár kifejezetten jó szándékkal és lelkesen tettem, valljuk be, hogy baromi naiv voltam.
a valóságban ritkán, vagy egyáltalán nincsen csodálatos influenszer életmódváltás, olyan, amit a csillogóra nyalt instaprofilokon lehet látni. a valóság időnként kifejezetten, alattomosan szar tud lenni.
depressziós vagyok, amelyért óriási részben az a felelős, hogy x+25 éven keresztül felzabáltam az érzéseimet, és nem voltam hajlandó szembenézni azzal, hogy ez így nem lesz jó, hogy tönkrevágom a testemet kívülről és belülről is.
egy komolyabb egészségügyi tünet és egy műtét utáni lábadozás kellett ahhoz, hogy belerémisszen abba, hogy eltakarodjak edzeni. ennek lassacskán egy éve. az elmúlt 10 hónapban nem történt csoda, és bár az nem elvitatható, hogy nem kevés izom feljött rám, jobban ura vagyok a testemnek, imádom az edzéseinket, fogyni nem igazán sikerült sokat, mert még mindig zabálok, zabáltam.
mert annak ellenére, hogy hónapok óta érzem, hogy baj van, nagyon későn kértem segítséget mentális és lelki téren is. most minden szépen lassan egy kicsit jobbá válik, és talán én is kevesebbet zabálok majd.
segítséget kérni menő, akár barátoktól, akár családtól, akár edzőtől, akár pszichológustól.
úgyis egyszerre csak egy napot kell túlélni.