Kezd kiütni az izomláz, ráadásul most szerda-csütörtöki dupla edzésnap jön. 

Ma megijedtem egy csonttól a mellkasomon, mivel három éve nem láttam. Mennyire szürreális ez annak, aki nem fogyott még ekkora súlyról? 

Edzés előtt elég durván "zabálhatnékom" volt, ráadásul miután nem találtam egyetlen normális pólót sem, egy foszladozó tunikában toltam a mai igen kemény alsótesti napot. 

Furcsa viszonyban vagyok a tipikus "kövércsaj" ruháimmal, úgy mint ez a tunika, vagy a hatalmas szoknyáim. Egyrészt nyilván 147-148 kilósan még mindig abszolút a durván elhízott BMI-ben vagyok, viszont mérhetetlen ellenszenv alakult ki bennem a nagyobb ruháim iránt. Túlméretezett rongyok, amelyekben én belülről mindig azt éreztem, hogy milyen jól elrejtenek, csakhogy kívülről sokszor még esetlenebbnek tűntem bennük, sőt némelyik kifejezetten kövérített is.

Másrészt elszomorítanak, mert ott van bennük az elmúlt 5-6 éve összes elpazarolt lehetősége, összes próbafülkében történő kínos ácsorgása, összes be nem tartott diétája, összes túlhajtott vagy elfelejtett edzése. Ott van bennük a kövérség, és a rengeteg pazarlás, amit magával hozott.

Szerencsére a dolgok változnak, ezért a lógós tunika felcsomózva végezte a hasamnál, az edzést meg végigvigyorogtam, csak azért is. Mert nem leszek mindig kövér, és a fogyásnál, annál, hogy visszakapod a saját testedet, hogy felfedezed a saját csontjaidat, kevés jobb érzés van.