Mire elég három hónap?

És még három

2018. november 02. - Wondergril

Mikor ezt a blogot megcsináltam, az edzéshez is úgy álltam, mint jellemzően minden máshoz szoktam, óriási lelkesedéssel beleugrottam, és titkon magam is arra számítottam, hogy ez a lendület ki fog fújni. Nem véletlen, hogy a blognak is ez lett a neve.

Azóta eltelt 5 hónap, és többször is újra kellett magamban definiálnom, hogy mit jelent ez, mit jelent úgy igazából életmódot váltani. Ugyan van egy étrendem, egy nagyon jó, és nagyon változatos étrendem (kolly.hu), megmondom őszintén, hogy sosem tartottam 100 százalékosan, mert még nem tudom száz százalékosan tartani. Mert akin 50-60 kilónyi túlsúly van, az nem 1-2 év alatt szedte össze ezt, hanem jóval több idő alatt, folyamatos rossz szokások tartásával. Ahhoz, hogy valami változzon, idő kell.

Mikor május végén ebbe belekezdtem, arra számítottam, hogy október elejére -30-40 kilóknál fogok tartani, amit persze egyáltalán nem lett volna lehetetlen elérni, de nem így lett. Most edzés után hazaesve, a mérlegre rátévedve 146.7 kg voltam, ez a valahova volt legmagasabb, idén januári súlyomhoz (174 kg) képest 27 kiló mínusz.

Gáborral első edzésünkön hogyha jól emlékszem egy 8 kilós bellt emelgettem 6-szor, ma könnyen felemeltem 60 kilót szabályos deadliftben úgy, hogy előtte bennem volt egy nagyon kemény karizmos edzés.

Most járok egész életemben a legközelebb egy szabályos fekvőtámaszhoz.

Most vagyok a valaha volt legjobb kondimban, és most már tudom, hogy nem fogom abbahagyni, mert nem fogytam ki a lelkesedésből, és óriási adrenalinlöketet és boldogságot ad az, hogy basszus, ez is megvan.

Eltelt három hónap, hamarosan eltelik még három, majd még három... 

A bejegyzés trackback címe:

https://its3months.blog.hu/api/trackback/id/tr5814340229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.